Adolph Kolping élete és munkássága

A XIX. század kezdetére Európa számos országában a gazdasági fellendülés volt tapasztalható. A lezajlott ipari forradalom és az azt követő tudományos-technikai fejlődés mintegy lezárta az ipari fejlődés "tradícionális korszakát", megszületett a modern gyáripar, létrejött a nagy tömegű ipari munkásság.Ugyanakkor ez az új társadalmi réteg szinte teljes kiszolgáltatottságban élt: szabályozatlanok voltak a munkavédelmi törvények, a munkaidő, a fizetés, stb. A gondokat csak tetézte, hogy a céhek szinta családi közösségeinek felbomlásával lazulni kezdett a hazához, államhoz, családhoz, egyházhoz fűződő kapcsolatrendszer. A munkások, különösen a nagyvárosokban talajtalanná vált testi- és lelki elnyomorodásuk, iskolázatlanságuk megdöbbentő méreteket öltött,egyre nőtt a bűnözés. A gondokkal szemben az állami intézmények tehetetlenek voltak, magánemberek és egyházi szervezetek siettek először a nyomorgók megsegítésére. Számos karitatív egyesület, szerzetes- és apácarend, kongregáció jött létre a munkásifjúság felkarolására.

Ebben a dinamikusan fejlődő, de súlyos ellentmondásokkal küszködő korban látta meg a napvilágot a németországi Kerpenben, 1813-ban Adolph Kolping. Szülei egyszerű szegény emberek voltak, édesapja juhász volt. Az elemi iskolában tanítója és plébánosa is észrevette a gyermek Kolping tehetségét, de hiába, a szülők nem tudták vállalni a magas gimnáziumi tandíjat. Így hát 13 éves korában cipészinasnak adták. 17 éves korától hét éven át, mint segéd vándorolt: egyrészt szerette volna szakmájában tökéletesíteni magát, másrészt arról álmodozott, hátha talál valahol pártfogót, aki iskoláztatását vállallná. Nyitott szemmel járt a világban, és elborzasztotta amit látott: erkölcstelenség, jövőtlenség, alkalmatlanság, lelkiismeretlenség. Ez a kép fogadta mindenhol segédtársai közt a műhelyekben.

Egyre jobban érezte, ő az, aki arra hivatott, hogy tegyen ez ellen. Elhatározta, hogy pap lesz. Nehezen, de pártfogókra is talált, s 23 éves (!) korában végre elkezdhette a gimnáziumot. 1844-ben lett a kölni papnevelő intézet hallgatója, s egy év múlva, 1845 április 13-án pappá szentelték. Első kápláni állomása Elberfeld, a textilipar egyik fellegvára lett. Ugyanazok a problémák fogadták itt is, mint amiket más nagyvárosokban is látott: gyökértelenség, nincstelenség, erkölcsi sivárság, kallódó fiatalok. Óriási erővel vetette bele magát a munkába, hogy végre tehessen valamit azokért, akiknek nemrég még sorstársa volt.

A legényegylet eszméje azonban nem az ő, hanem egy Breuer nevű jóakaratú tanító fejében fogalmazódott meg: esténként ingyen oktatásban részesítette a legényeket, elbeszélgetett velük problémáikról. Kolping nemcsak lelkes támogatója lett az ügynek, de meglátta, hogy itt a nagy lehetőség: elterjeszteni a legényegyleteket szerte az országban - ez lehet az ifjúság erkölcsi romlásának megállítója. 1849-ben Kölnbe ment, s alig egy hónap múlva már a legényegyletek ottani létrehozásán fáradozott. Kidolgozta a Katolikus Legényegyletek működésének máig érvényben lévő szabályait, alapelveit. Az egyletek családszerűen működtek, tagjaik elsősorben a kézműves és iparos segédek voltak. A cél a közös szórakozás, pihenés, de főként a tanulás (felvilágosító jellegű előadásokkal) és a felnőtt életre való felkészülés.

Az egylet fiataljai számára Kolping hármas célt fogalmazott meg:
- Legyenek jó családapák, mert a család a társadalom lelki megújulásának alapja.
- Váljanak szakmájuk mestereivé, akik tanultak, műveltek és készek az állandó önképzésre. Szeressék és becsülettel végezzék munkájukat.
- Váljanak igazi polgárokká, szerezzenek polgári erényeket, amelyek a hazához és a néphez kötik őket.

Természetesen e célokat áthatják a vallásosság, a tiszta keresztényi élet, a karitatív és a szeretet eszméi. Ha megvizsgáljuk Kolping célkitűzéseit, észrevehetjük, hogy az egyéni és társadalmi szempontból is legfontosabb pontokat ragadta meg: család, munka, polgári életvitel. Ezek társadalmi hasznossága elvitathatatlan, de egyben az egyéni boldogulás színtere is. Írásaiban Kolping részletesen és az egyszerű emberek számára is közérthető módon fejtette ki nézeteit az egyes kérdésekről. A XIX. sz. értékválságos korában nézetei rendkívül progresszívnek nevezhetők. Külön figyelemre méltó a polgári erények állandó hangsúlyozása a jól képzett, tisztes munkás ne proletár, de polgár legyen! Nem karitativitásra, a gyengék egyszeri megsegítésére törekszik, hanem annak beláttatására, saját életüket hogyan tehetik értékesebbé, tartalmasabbá. Konkrét útmutatókat adott a családtervezésre, az általános műveltség fontosságára, a polgári erények mibenlétére nézve, azaz igyekezett az élet minden területén a fiatalok segítségére lenni. Néhány év alatt a vetés "szárba szökkent". Elberfeld és Köln után, azok mintájára az 1850-es években egymás után alakultak a katolikus legényegyletek Németországban. Sőt, a mozgalom túllépett az országhatáron, szerte Európában kedvező fogadtatásra talált. Kolping fáradhatatlanul dolgozott, buzdított mindenütt a legényegyletek létrehozására. Eredményeit maga IX. Pius pápa is nagyra értékelte. A rengeteg munka, az utazások, azonban felőrölték Kolping amúgy is beteg szervezetét(ifúkora óta tüdőbajjal küszködött). 1865. december 4-én, Kölnben halt meg. A "legényegyletek atyjának" testét a minoriták templomában helyezték örök nyugalomra, óriási részvét mellett. Halálával azonban a legényegyletek nem bomlottak fel. Szervezőmunkájának hála, az irányítás mindenütt a megfelelő emberek kezében volt. Az eszme nem torpant meg, sőt egyre szélesebb tömegeket hódított meg.

Amikor II. János Pál pápa Németországban való tartózkodása alkamával 1980. november 15-én Kölnben felkereste a minorita templomot, ahol Adolph Kolping földi maradványi nyugszanak, ezt mondta:
"Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak Adolph Kolpingnak és annak a nemzetközi Kolping-mozgalomnak, amely az idők követelményeinek megfelelően valósítja meg programját, hogy hozzájáruljon a szociális kérdés megoldásához. Nagy örömmel hallom, hogy a Kolping-mozgalom ma már a világ több mint húsz országában elterjedt és a legújabb időkben a harmadik világban is bontogatja szárnyait. Különös örömmel tölt el az, hogy mindenütt sok fiatal csatlakozik alapításotokhoz és általa olyanná formálódnak, hogy az Evangélium hiteles tanúi legyenek... Ilyen vonzó példaképre van szüksége a mai Egyháznak, mint amilyen Adolph Kolping volt."